Országos központi edzőtábor és
keleti régiós bajnokság 2006

Szerencs

 

Idén is megrendezésre került az Országos Központi Edzőtábor, amelynek ezúttal Szerencs városa adott otthont.
Szerencs egy ezeréves takaros városka, virágos körforgalommal, Rákóczi-várral, csoki- és cukorgyárral.
Rendhagyó módon az edzőtábor keretében, annak 3. napján zajlott a Keleti Régiós Bajnokság. A bajnokságot Szerencs város Polgármester Asszonya, Rónavölgyi Endréné, Szabó György országgyűlési képviselő, továbbá a Sportbizottság elnöke nyitotta meg, akik hangsúlyozták: újra visszavárják az AJKA Szövetséget a jövőben is edzőtábor céljából, valamint városi rendezvényeik keretében. Elmondásuk szerint ritkán látni ilyen fegyelmezett, kitartó társaságot, akiket még a rekkenő hőség sem rettent el.
Az idén az edzések középpontjában a kumite, illetve az arra való felkészülést szolgáló gyakorlatok álltak. A remek edzések mellett a kiváló borkóstolók is hozzájárultak a nagyszerű hangulathoz.
Az edzőtábor sikerességének egy másik fokmérője az volt, hogy még az utolsó napon, az utolsó edzésen is több, mint 120 karatés vett részt.

Köszönet a rendezőknek, résztvevőknek, támogatóknak egyaránt.