INSTRUKTORI EDZŐTÁBOR 2009.
Július 15-18., Zalaszentgrót

Az idén 10 éves fennállását ünneplő A.J.K.A shotokan Karate-Do Szövetség nemrég 6. alkalommal rendezte meg nemzetközi instruktor edzőtáborát Zalaszentgrótón.
Közel 100 fekete öves  -magyar, -német, -román, -svájci karatés  vett részt a programon, hogy fejlessze tudását.
Svájci instruktorok jöttek el, hogy megnézzék AZ A..J.K.A. Szövetség működését, tevékenységét, ami igen megnyerte tetszésüket és be is léptek ebbe a jól működő Szövetségbe.
A tábort Zalaszenrtgrót Polgármestere, Császár József nyitotta meg és fogadta a vendégeket. Örömét fejezte ki, hogy ilyen jó lett a kapcsolata a karatésokkal és, hogy minden évben vendégül láthatja a sportolókat.
Az edzéseket természetesen a 9. Danos Sensei Sáfár László és a 7. Danos Sensei Edmond Otis vezette aki New Zealand-ból jött, ahol azon munkálkodik, hogy ők is AZ A.J.K.A. tagjai legyenek.
A foglalkozások középpontjában legutóbb a kombinációs támadó technikák, míg ezúttal a kata és a kumite közötti kapcsolat állt.
A résztvevők sok hasznos ismeretre tettek szert, melyet a tábor zárásaként megrendezett dan vizsgán, illetve a rövid nemzetközi versenyen kamatoztathattak.
A 13 vizsgázó között Csókási Tibor sikeres 6.danos vizsgát tett.

 

Nagyobb     Még nagyobb     Teljes
Nagyobb
Nagyobb     Még nagyobb     Teljes

 

Hamarosan: videó...


Plakát...

Program...


Régebbi táborok: 2006 2007 2008